A rinya.
Érdemes megnézni, hogy ha belépünk személyes social media oldalunkra, milyen arányban találkozunk ismerőseink panaszkodó és „örömszabotáló” megjegyzéseivel. „Gyűlölöm az esőt”. „Már megint hétfő van!”. „Nem hiszem el, hogy megint lezárták a várost a Maraton miatt!” stb… De ide sorolhatóak bármilyen, akár politikával átitatott vagy az élet számtalan egyéb területével összefüggő (szépség, súly, anyagi helyzet stb…) panaszos megjegyzések, olykor litániák hada. Amennyiben korábban még nem kebelezett be minket is a mindennapi rinyaáradat, igyekeznünk kell ellenállni a cunamiként felénk zúduló elégedetlenséghullámnak.
A panaszkodás olyan rendszeres, öncélú, valódi megoldási alternatívákat nélkülöző megnyilvánulás, melynek elsődleges célja, hogy a személy megerősítse önmaga igazát.
Ezzel szemben a jogos szóvá tétel például, ha udvariasan jelezzük a pincér felé, hogy elsózták a levest és találni kellene rá valamilyen kompromisszumos megoldást. Hogy egy valódi panaszkodás milyen fórumon, milyen hangerővel és milyen formában történik sok mindent meghatároz a következményeket illetően, de igazából teljesen mindegy, mert a lényeg az, hogy általa várjuk a saját(!) igazunk megerősítését akár halkan, akár kinyilatkoztatva.
Eckhart Tolle szerint, minden panasz egy- egy olyan, az elme által kitalált, rövid történet, amelyet az adott személy maradéktalanul elhisz, hiszen a panaszkodásban kimondatlanul is benne foglaltatik az a gondolat, hogy „Nekem igazam van.”. Ahhoz azonban, hogy az én szubjektív igazam, (tehát nem AZ IGAZSÁG!) láthatóvá váljon, kell lennie egy ellenoldalnak, akinek ez esetben NINCS IGAZA.
De miért tesz minket olyan boldoggá, ha valakiről, akár arról az emberről, akinek reggel azt mondtuk, hogy „Szeretlek!”, kiderül, hogy nincs igaza? És akarunk- e még utána egymáshoz kapcsolódni?
Az ember meg akarja határozni saját pozícióját az őt körülvevő világban, s ennek egyik, de nem kizárólagos módja, ha a „másikhoz” képest erkölcsi fölénybe kerül. Ám érdemes megvizsgálni, hogy mivel fizetünk igazunkért és megéri-e feláldozni akár emberi kapcsolatainkat is ezen az oltáron.
Sok, már- már hivatásos rinyáló rejtett motivációja, bármily paradox dolognak is hangzik, a kapcsolódni vágyás, a valahova tartozás szükséglete. Érdekes megfigyelni, hogy a legritkább esetben hangoznak el panaszkodó emberek szájából megoldási javaslatok, hiszen sokszor
a legbelsőbb, valódi cél egyáltalán nem is egy adott probléma megoldása, csupán az összekapcsoltság érzés átélése.
Azonban a gond az, hogy ha az ember notórius panaszkodóvá válik, aki akkor érzi magát a legjobban, ha valami nehézség adódik az életében, kíméletlenül elkezdhet elszigetelődni és kiszorulni egy adott közegből.
Természetesen a panaszkodásnak van egy igen erős stresszlevezető hatása is, melynek köszönhetően időnként előfordulva bizonyítottan hasznos és gyors feszültségoldó lehet, így még véletlenül sem szeretném, ha egyoldalúan gondolkodnánk a panaszkodásról. Ami a hosszútávú és rendszeres rinyálást illeti, azt gondolom, mindenképp érdemes valamilyen másfajta, valódi megküzdési formát választani, amely a jövőnket és kapcsolatainkat tekintve is kifizetődőbb.
Sokszor mondják ezekre a személyekre, hogy boldogság- vagy energiavámpírok. Nem véletlen ez a kifejezés, hiszen az az ember, aki áldozat vagy mártír szerepben tetszelegve, mindig másra sóvárogva, képtelen elfogadni a valóságot, amelyben él, szinte kiszipolyoz minden jóra és reményre való késztetést a környezetéből és ritka, hogy az ilyen emberek társasága hosszú távon kívánatos lenne.
A kezdeti kapcsolódást könnyedén felválthatja az elhidegülés és a csoportból való kirekesztés, éppen ezért érdemes végiggondolnunk, mielőtt belefogunk a „Minden pasi/ nő egy szemétláda…” kezdetű mondatainkba. Vajon megtettünk mindent képességeinkhez mérten a változás érdekében? És ha nem, mivel járulhatnánk hozzá ahhoz, hogy a nehézségek ellenére javítsunk a kialakult helyzeten?
Ha nem vagyunk képben, könnyen előfordulhat, hogy kezdeti szándékunk ellenére egyedül találjuk magunkat egy olyan helyzetben, ahol újra és újra bebizonyíthatjuk önmagunknak és a világnak, hogy „Tényleg minden pasi/ nő egy szemétláda.”
Forrás:
- Dávid, I., Fülöp, M., Pataky, N., Rudas, J. (2014): Stressz, megküzdés, versengés, konfliktusok. Budapest.
- Csehák, H. Önismeret: A panaszkodás pszichológiája.
- Bowen, W. (2011): A panaszmentes világ. Budapest: Édesvíz Kiadó
- Tolle, E.: Panaszkodás és megbántódás.
Fotó: Pinterest.com