Szeretlek, mert...

Az adventi időszak végéhez közeledve jóval többször kerül terítékre a Szeretet. A Szeretet, nagybetűvel. De vajon mi a valódi Szeretet, mitől válik hirtelen fontosabbá, mint máskor és átélhetjük- e, ha az év többi részén háttérbe szorítottuk?

Hányszor halljuk, hogy „Szeretlek, mert … ma levitted a szemetet/ ma ötöst hoztál az iskolából/ nem felejtetted el az évfordulónkat stb. Kissé elmélyedve így Szenteste előtt röviddel úgy érzem, hogy azok a mondatok, amelyek „Szeretlek, mert”-tel kezdődnek nem a szó valódi, mélyről jövő lényegéről árulkodnak. Felsejlik mögötte a gondolat, hogy ha valamilyen oknál fogva nem vagyok képes olyannak lenni, ami miatt az iménti „Szeretlek, mert..”járt, akkor már nem is vagyok szerethető?

A valódi szeretetet nem lehet megmagyarázni, nem lehet rá értelmes okot találni, mert önmagáért való. A feltételhez kötöttség börtönbe zár, felhívja a figyelmemet a mások által szabott határaimra, leszűkíti a lehetőségeimet és folyamatosan azt súgja felém, hogy a másik jobban tudja. Jobban tudja mikor vagyok „jó”, mikor érdemlek dicséretet és mikor jár büntetés.

A fahéj illatú karácsonyi időszak közeledtével, ahol a boldogság rózsaszín szánon és egy nagy halom ajándék társaságában érkezik, közismert tény, hogy nő a depressziósok és a szívbetegséggel küzdők aránya. Nem ellentmondás ez? Szeretet és depresszió? Sokan ilyenkor egyedül, a magányosságérzés legmélyebb spiráljába szorulva búslakodnak, miközben minden azt hirdeti körülöttük, hogy a boldogság és a „szeretettnek- levés” oly könnyen érhető el, mint jobb időkben, kenyér a boltban.

Az ember társas lény, jól tudjuk. Ha nem érzem magam szeretve, megerősítve és elfogadva mások által úgy, ahogy vagyok, vagy önellentmondásba kerülök az ismétlődő kettős üzeneteknek köszönhetően, amikor a szeretet nevében akkorát rúgnak belém, hogy alig bírok talpon maradni, akkor számomra a szeretetből rabság és örök kétkedés lesz.

Tudom, elkeserítő gondolatok ezek, de a megnyugtató talán mégis az, hogy minden egyes nap lehetőségünkben áll változtatni. A szeretet nem előre eldönthető, nem eleve elrendeltetett. Azt gondolom, hogy valahol nagyon is a saját elhatározásomtól függ. Ha a szeretet és az erre való szándék találkozik ott hatalmas meglepetések és érzelmek születhetnek. A szeretetet nem lehet kérni, nem lehet kierőszakolni, de ha őszinte vágy és tiszta szándék hajt a másik megismerésére és elfogadására, úgy meglepődve tapasztalhatom meg saját szeretetteliségemet a másikban, és esélyem lesz feloldódni benne akár Karácsonykor, akár az év bármely napján.

Boldog Karácsonyt kívánunk Mindenkinek!

-Gondolatolvasó blog-